A felhőtlen boldogság csupán hamis tükörkép, csaló lidércfény, mely elvakít és nem engedi láttatni az igaz valót; a szenvedést, a sebeket, a kétség árnyaitól megfakult portrét. Thor ajkain csüngő – napi szinten felfelé ívelő – mosoly – már-már inkább eszelős, idióta vigyor – része a jól kivitelezett, törékeny álarcnak; a szívéből fakadó öröm persze nem minden pillanatban csalás és ámítás, ám nehéz különbséget tenni. Istenként, a valaha volt nagy, erős, megfékezhetetlen jellem átadta helyét – ugyan nem tűnt tova csak némi szabadságot vett ki – egy kevésbé „isteni” szellemű jellemnek. A szó szoros értelmében nem érdekli, hogy a többi „társa” (Isten) mit kezd magával, Ő csak magával törődik, meg az új életével – amit ugyan látszólag könnyen feldolgozott, valójában még most is küzd a halandó emberek apró cseprő dolgaival. Szükséges hozzá tenni, hogy a majdnem 2 méteres magasságával nem egyszerű elvegyülnie, de hát a szándék a lényeg és az, mégha nem is annyira könnyfakasztóan lelkesítő, meg van benne. Régi énjéből még sok vonást nem egyszer felperzsel, ha ösztönei előhívják azokat; ilyen a jól ismert időzített bomba vagyok, a nyakadnak ugrok – na, jó talán egy picit néha túlzásba viszi a kifakadásait, de hát ne tessék haragudni rá, amikor egy Isten, aki kénytelen nem túl hozzá illő életet élni – és persze az egészséges egoizmus. Forróvérű, a rosszabbik fajtából, meg hangos, mert szeret minden úgy kihangsúlyozni, hogy azt az átlagnál nagyobb hangmagassággal adja a többiek tudtára. Nagyon akar valamit, az nem kérdés, hogy meg is szerzi, így vagy úgy, a rosszabbik vagy épp a jobbik úton. Az egyetlen akihez hűséges manapság, az saját maga – meg a macskájához, amit az utcáról szedett fel, másnap pedig a frászt hozta rá, mert nem emlékezett az esetre, végül azért sikerült összemelegedniük és osztozniuk azon a kis lakáson. Vakmerőségéből mit sem veszített, ám hajlandó tudomást sem venni róla és lustán henyélni – nem sokan nézik ezt el neki, pont neki, de hát magyarán szólva ez van. A felszínt sokan egy bohócnak, dilisnek tartják, csalódást és szégyent hozónak, ám fogalmuk sincs mi rejlik a jól felépített védelem alatt. Őszintén? Thor ezt nem is akarja. Higgyenek, amit akarnak. Köznapian egy rendes fickó a maga különc, túl kíváncsi – mindenre kíváncsi – módján, na, meg rettentően őszinte. Az őszinteség faktora csapkodja a 100% határait – ha nem magáról van szó, mert akkor hajlandó alacsonyabb szintre süllyedni.

 

Külső

Karakteres vonásai; 196 cm magassága; hosszabb, vállig érő, szőke haja; feltűnően túl kék szeme, nem a feledhető kategóriába teszik - nem is szeretné, ha elfelednék csak azt, ha békén hagynák és jó úton halad efelé, jobban mondva haladna, ha nem csinálna napi szinte valami zűrt maga körül. Határozottan, nagy léptékkel halad, kisportolt alkata pedig ugyanúgy meg van, mint „fénykorában” – ebből nem hajlandó alább adni, s amennyi édességet magába töm, ugyanúgy égeti is a bűnt. Megjelenésében meg van az isteni, ami egy pöpp tiszteletadásra ad okot – adna okot, ha nem rontaná a képet egy bájosan idióta mosoly vagy más egyéb kiegészítő. Hosszan lengedező haja elmehetne egy sampon reklámba, mindig ápolt és lehetetlenül fényes meg puha, persze ha megengedi, hogy tapizzák, ami sosem következik be. Arcát mégkarakteresebbé a meghagyott, szőke borosta teszi; ez is egyfajta velejáró, ha nem lenne, kicsit túl babás lenne. Öltözéke egyszerűen laza, persze mindig jobban csípte, amikor teljes pompájában tündökölhetett az Istenek között megszokott felszerelésében, de azok az idők egyenlőre elszálltak. Kicsit túl feltűnő lenne páncélban, vörös köpennyel. Kénytelen kelletlen – talán nem is annyira kelletlen – maradni a farmeres változatnál.

 

Előtörténet