FrissítésSúgó

Ravenna	2016.04.30. 13:48 -
	Egy nagyon népszerűtlen barlang az összes isten körében, gyönyörű, de ennek ellenére hogy jégből van, mégis meleg van bent. Az, hogy mi miatt fűt a barlang senki sem tudja, ugyanis eddig senki sem mert túlságosan beljebb merészkedni. A barlang mélyéről pedig furcsa hangok hallatszódnak, melynek kiléte ismeretlen. De az, hogy az istenek is kerülik nem jelent jót.

[4-1]

Ravenna

Előzmény | 2016.06.21. 23:01 - #4

Chang'e megremegett, ahogy hangokat hallott. - Ohh ne....Oh ne ne ne ne ne....magára hozza a poklot - mondta magának, miközben próbált még jobban a falhoz simulni, de nem sikerült neki. Remegve nézett a  férfire, akin érezte hogy isten, ez pedig enyhe megnyugvást hozott a lelkére. Rájuk nem hat ANNYIRA az ereje. Átkozta magát máig is. Hogy miért itta meg azt a fiolát, miért vált istenné! Elszakadt a férjétől, de nem utolsó sorban most itt volt ő, egyedül és beszámítható állapotban, miközben azt sem tudta, hogyan kell kontrollálni az erejét. A nagy hold napja pedig egyre közelebb volt. Ez pedig egy valamit jelentett, katasztrófát, mely az egész Földet érinteni fogja. Mindenki rettegni fog aznap, hallucinációk és veszett látomások vakítják meg az isteneket és embereket és nincs előlük menekvés. Vagy legyőzik félelmeiket, vagy pedig azok örökre megsebesítik őket. De ennek ellenére valószínűleg Chang'e volt az, aki a legjobban rettegett. Az ő félelme ez volt. Az értelmetlen kínzás, melyet ő maga okozott.   - Én azt kívánom, bár csak ne létezne - mosolygott fájdalmasan, miközben beljebb húzódott, hogy biztosan ne érje a hold fakó sugara. - Óhh, köszönöm. elfogadom - mosolygott egy icipicit, miközben kis mókus módjára elkezdte falatozni a mazsolát. Nem volt a kedvence a csokis mazsola, de most elfogadta, kellet neki egy adagnyi boldogság hormon. - Téged mi szél hozott erre? Jaj, bunkó vagyok, sajnálom. A nevem Chang'e. Mindössze 5 éve vagyok isten - motyogta. - És sajnálom ha, esetleg rémeket fogsz látni - nézett őszintén Thor szemeibe.

Secret

Előzmény | 2016.06.21. 19:01 - #3

Kezét végigsimítva a barlang falán, halk sóhaj szökött ki résnyire nyílt ajkain át. A múlt, terhektől elnehezült szárnyain suhogva szállt vállaira, karmait élesen belevájva húsába. A vég csupán a kezdet… - megannyi emlék, rosszak és jók, összefolyni látszanak, ahogy az idő homokjának szemcséi lehullnak. Elvesztik jelentőségüket rég oly nagyon áhított célok, most csupán a jelen szürke, ám mégis könnyed mosolya maradt. Minden ígéret hamissá lett. Minden arany elvesztette csillogását. Az étel íze hamuvá lesz a szájban, az ital nem csillapíthatja a szomjúságot, az álmok többé nem lépnek át a valóság határán, a kulcs elveszett. A lélek fénye kihunyni látszik, ahogy az univerzum csillagainak ragyogása is lassan elhal. A vég csupán a kezdet… - léptei nyomán visszhang verődött. Gyöngyöző vízcseppek zuhantak alá szőke üstökére, a bevilágló holdfény ezüst füstöt szőtt a tincsek közé. Egykoron hatalmas csaták győzteseként vonult, égi íriszeiben a kétségek borús felhői nem takarták a nap arcának tükrét, a szikrázó bátorságot és kitartást. Veszteség maradt. Üresség. Szétmart becsület. Megfáradt sóhaj, folyton kutató pillantás, a jeges fal lüktető melegét tapintó ujjak. A vég csupán a kezdet… - elméjének taván, lágy hullámok mossák azon sziget partjait, ahová menekült, önmaga elől. Éjszakánként azonban, mikor a nap szekere a látóhatár mögé ér, a múlt kísértetei feltámadnak, hangjuk örökkön cseng. - Steve! Mi lenne, ha felhagynál a bújócskával? Ígérem valamikor a jövőben lazac lesz a vacsi… - gondtalanul rebbent e hang, szinte már jókedvűen, kedélyesen, szórakozottan, valahol megfűszerezve egy csipet szarkazmussal. – Pff…ha a jövőben Thor…azaz Sebastian bácsi talál magának végre egy normálisan fizető állást, ahol a főnök nem egy hájas, vén, perverz, kapzsi kurafi. – arcán enyhe grimasz körvonalazódott, majd halkan felkuncogott. Koránt sem volt derűre késztető az iménti szónoklat, a magas, hosszú, szőke hajú férfi mégis annak találhatta. Igen, a vég csupán a kezdet…de a végjátszma még koránt sem érkezett el, hogy új kezdet nyíljon. – vörös lángként lebbenő hajzuhatag, keserédes ajkakon fojtott szavak segítségkiáltása. A férfi döbbenten torpant meg, s idejében fordulva vissza a kanyarba, ahonnan az imént kilépett, bújt fedezékbe. A nő talán nem vette észre, túlzottan elmélyedhetett szorongásában. - Minek is…csináltam ezt, tulajdonképpen? – motyogta maga elé, értetlenül állva hirtelen reakciója előtt. – Minek? – ismételte a szót, ízlelgetve nyelve hegyén, összevont szemöldökkel. A hónapok során megkophatott az érzéke, de végül sikeresen leesett neki, hogy egy istennel hozta össze a sors; a sors iróniája, hogy pont elkerülni akarja őket, vagy legalább is nem szóba elegyedni velük. Ő most már csak Sebastian. Sebastian Dennings. Egy fickó, akinek van egy fekete kandúrja, Steve. Tökéletesen egyszerű élet, anélkül, hogy…mi nélkül is? Önmagát nem tagadhatja meg senki sem. Önmaga egészét biztosan. Kíváncsi, kalandvágyó és az emberek szerint bazira hangos. Meg rohadtul forrófejű is. Nehéz volt az első hetekben. Borzasztóan. Rágondolva is végigveri a víz, s inkább visszalép a jelenbe, hogy a tőle nem messze, magányosan, fájdalmas tekintettel gubbasztó, révedő hölgyre koncentráljon. Széles mosolyra húzva száját, elővéve legszebben, legmegnyerőbben ragyogó pillantását, maga köré vonva barátságos auráját lépett ki a fényre. Mindezek után, nehéz lenne tagadnia, hogy még mindig vágyja az izgalmak, szívét újra heves dobbanásra késztető energiáját. Reszketve vágyja nap nap után, hogy az ereiben felforrjon a vér, ehelyett a szakadt huzatú kanapén ülve nyammogja a finomabbnál finomabb, őrülten hizlaló sütiket, miközben a varázsdobozban ropognak a fegyverek, kiabálnak az emberek. - Üdv! – köszönt egy teljesen normális fickó módján, mint akinek semmi furcsa, megmagyarázhatatlan és zavaros kép nincs a múltjában. – Én is idejárok, ha elakarok merülni önmagam gyötrésében, vagy ha már az agyamra megy a sok apró cseprő tennivaló. – francokat, bár tény, hogy nem egy valaki állítja, az agyára ment a Földön ragadás, az itteni élet. Viszont, ha nem muszáj, nem is jön erre. Steve tehet az egészről, bár ezt csak ő állítja. Az igazság egy több arcú lény, sosem lehet tudni, melyik hamis, melyik valós, bár sokak szerint mind-mind egy része a nagy egésznek. Thor, de jobb szereti most már a Sebastiant, a saját lábát követve tévedt a Jötünn barlangba. Magassága révén kezdte úgy érezni, hogy leszakad a feje, ha továbbra is ennyire erősen fog lefelé görnyedni - a nő törékenynek és aprónak hatott ebben a különös, elveszett percben. Újabb sóhaj. Egyetlen másodperc erejéig hunyta le szemeit, majd könnyed mozdulattal csúszott le a fal mentén ülőhelyzetbe, nem messze a vörös hajútól, de nem tartva a kellő távolságot, nehogy csak a frászt hozza rá. Komolyra kellene fordítani a szót, de neki ez manapság nehezen megy. Illetve hihetetlenül egyszerű lenne elmerülni a gondok tengerében, de mégis egész álló nap vigyorog, mint egy frappánsan faragott töklámpás. Micsoda ellentétek. Micsoda bonyolult érzelmek. - Van egy visszatérő álmom a holdról... - tekintete a kinti tájra siklott, s az égen, az éjszaka megkoronázójára, a sápadt képű holdra. - Elmúlik a vihar és az elvonulú felhők mögül kitekint...mintha hívna. - olyan nyugodtsággal, természetességgel beszélt, s olyan dologról, amit maga sem értett, hogy miért hozott fel. - Mindegy...nem lényeg...badarság az egész...Kérsz? Senki se legyen egyedül egy ilyen csodás estén...főleg nem ilyen finom...izé...nevenemtudommi nélkül. - nyújtotta a nő felé a csokis mazsolás zacskót. Steve előkerülhetnél már...öregem.

Ravenna

Előzmény | 2016.06.20. 12:40 - #2

Lassan sétált a barlang felé, lehajtott fejjel, miközben idegesen figyelte az eget. Lassan megint fel fog kelni a Hold és megint nem fogja tudni irányítani az erejét. Bujkálni a kellet, hogy ne okozzon bajt, hogy ne töltse el félelemmel mindenki szívét, aki a környéken van. Rettegett. Rettegett hogy egyszer annyira elszabadul a pokol, hogy azt többé nem tudja vissza csinálni. Hogy mindenki félni fog tőle és utálni, hogy kitaszítják, mint egy utolsó veszett kutyát. - Nem akarom....nem akarom hogy féljenek tőlem - suttogta, szíve összetört, miközben rosszabbnál rosszabb történések sora cikázott  a fejében. Fázott. Nem készült fel eléggé az északi időre. Nyár volt ugyan, de ahogy leszállt a nap a hideg is újra felerősödött. Jobb híján a számára ismeretlen barlangban húzta meg magát. Meglepődve vette észre, hogy ahogy belépett, gyengéd melegség töltötte el. A barlangban nem volt hideg. Megrázva fejét ült le a falnál és szomorúan nézett kifelé. Várta, hogy elteljen az éjszaka.

Ravenna

Előzmény | 2016.04.30. 13:48 - #1

Egy nagyon népszerűtlen barlang az összes isten körében, gyönyörű, de ennek ellenére hogy jégből van, mégis meleg van bent. Az, hogy mi miatt fűt a barlang senki sem tudja, ugyanis eddig senki sem mert túlságosan beljebb merészkedni. A barlang mélyéről pedig furcsa hangok hallatszódnak, melynek kiléte ismeretlen. De az, hogy az istenek is kerülik nem jelent jót.

[4-1]