|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.30. 16:53 - |
 Egy igazi tengerpart, homokkal és tiszta vízzel, valamint egy elkerített kutyáknak is használható résszel. A víz kellemes, a nap szinte mindig süt, vihar ritkán jár erre. Mostanság azonban a víz kezd egyre vadabb lenni, azt, hogy ezt mi vagy ki okozza, egyenlőre nem lehet tudni. |
[16-1]
Deborah Carter
Komolyan nagyon kedves volt Khassiantól, hogy felajánlotta, ne menjek hazáig, míg el nem áll az eső és nem is tudom, végül miért is egyeztem bele, de egyáltalán nem tűnt úgy, mintha bármiféle rossz szándéka lenne, így egy kicsit nyugodtabb is lettem, miután igenlő választ adtam.
- Hát, fussunk - bólintottam végül, először a kezünkre pillantva, majd vetve egy pillantást a két, tőlünk nem messze várakozó kutyára, akik bizos voltam benne, utánunk jönnek majd. Ha Khassian elindult, én is követtem, így legalább, hogy kézenfogva mentünk biztos, hogy nem keveredünk el egymástól, én pedig nem tudtam, pontosan merre lakik.
Ahogy kiértünk a zuhogó esőbe, újfent hálás voltam neki, hogy felajánlotta, töltsek el egy kis időt nála, mert igencsak megnyíltak az ég csatornái. Bizonyos módon még szerettem is ezt az időt, volt ebben valami különleges, hogy egy új ismerőssel rohanok épp keresztül a viharos tengerparton. A szél is fújt, éreztem, ahogy összekuszálja a hajam és belekap a fürtökbe, de abban biztos voltam, legalább eltévedni nem fogok. |
Enyhe zavar jött rám, ahogy elutasított, noha nem azért, mert komoly kényszerem támadt volna elrabolni vagy ilyesmi. Csak épp attól tartottam/tartok, hogyha most szétválunk, talán nem is találkozunk többet. Bár a világ kicsi, és az emberek gyakorta összefutnak, mégis meg van az érzés, az a kis görcs a gyomromban, hogyha akarok tőle valamit, azt most kéne rázúdítanom. Ám zavarát látva, nekem is inamba száll a bátorság, pedig aztán egy istenségnek igazán nincs mitől félnie. Nincs mit tenni, nem fogok erősködni, az nem az én stílusom. Mindenesetre zavaromat nem tudom leküzdeni.
- Ó, dehogy. Számomra nem lennél teher, de komolyan. - mosolyodok el s amit mondok, komolyan is értem. Nem lenne terhemre, de tényleg nem. Úgysincs otthon más dolgom. Istenként sok minden megadatik, ami miatt sok minden - ami egy ember életében fontos lenne - kimarad az én napirendenből. Ez nem azt jelenti, hogy nem szoktam főzni vagy nem ismerkedem az elektronikus holmikkal, vagy épp nem kell takarítanom, de legtöbbjük nem olyan kényszer, mint mások számára, illetve a kutyám is tiszta, leszámítva, hogy a gazdáját szívesen bekoszolta most. - Akkor fussunk? - kérdem, és a kéz fogásunk már-már megszokottá válik, így amiatt én már nem is zavartatom magam. Noha nem is engedem el, illetve rá sem szorítok. Csak épp annyira tartom enyémben, mintha egy törékeny kis porcelánt tartanék benne. |
Nem tudtam, Khassian pontosan mire is gondolt, de próbálam meggyőzni magam, hogy próbáljak megbízni benne. Végül is eddig nagyon kedves volt, most pedig csak arról volt szó, hogy menedéket keressünk az eső elől. Néztem, ahogy a kutyám is csendben baktat mellettünk, aztán Zafír mellé lekuporodik, amikor beértünk a bódé fedele alá.
- Már így is megfürödtünk. Duplán is - sóhajtottam fel, mert hát persze én ebem is követte Zafír példáját. - Ennél egy kicsit több biztosan nem fog megártani - néztem ki a továbbra is kitartóan, de frissítően lezúduló esőre. Aztán vissza ránk, jobban mondva a még mindig egymáséiban pihenő kezünkre, ami egészen zavarba hozott, mert nekem is csak most tűnt fel, de túlságosan kínos lett volna csak úgy menekülni a szituációból. A következő szavaira felnéztem a férfi arcára, egy pár másodpercig gondolkozva azon, mit is kellene válaszolnom.
- Nagyon kedves tőled, de tulajdonképpen én sem lakom annyira messze, akár gyalog is egészen hamar otthon vagyok, de nem szeretnék udvariatlan lenni. Szóval, ha ragaszkodsz hozzá, akár kivárhatjuk ott is az eső végét, de tényleg nem szeretnék a terhedre lenni, úgyhogy tovább is mehetek - hadartam sietve, mert nem voltam ehhez hozzászokva. És tudtam, semmiféle hátsó szándék nincs emögött, de akkor is furcsa volt és amiért bárki más kinevetne, hogy fogalmam sem volt, hogyan kell erre normálisan reagálni. Ezt nyilván Khassian is érezte, hogy ne mtudom hogyan kezelni a helyzetet, reméltem,azért nem mulat rajtam annyira jól, mert hát az az önérzetemnek nem tett volna túl jót, így nem volt más választásom, csak feszülten várni a válaszát. |
 Biztonságba... - válaszoltam mosolyogva, cseppet sem túl aggódva, mert ez csak eső. Ennek ellenére persze tudom, hogy a lányok kényesek a külsejükre, ezért sem hagytam odakint ázni. Szóval egy közeli ételes bódé fedele alatt találtunk menedékre. Talán nem a legerősebb, de a szél végülis nem fújt. Bár az eső igencsak megeredt. Dehát nézzük a jó oldalát , ezekután tagadhatatlan finom illat lesz. S bár azt hittem majd jól megússzuk szárazon, Zafír tett róla, hogy ez ne történhessen meg, jól ránk rázta a bundáját. - Ejnye no... Hát így kell bánni a gazdákkal? - mosolyogtam le rá, mert azért haragudni ilyesmiért nem fogok. Most inkább róla csöpögjön a víz, minthogy mi kicsit bepiszkolódtunk? A kutyás gazdik tudják, hogy a tartásuk ezzel jár, s ezt el kell fogadni.
Ám minden jó kedv ellenére úgy tűnt az eső nagyon nem akar elállni. Órákig meg mégsem állhatunk itt, mert később még hűvösebb lesz. - Azt hiszem nem ússzuk meg a fürdést. - pillantottam az ég felé, aztán rá Debbiere, akinél most tűnt fel zavart pillanatomban, hogyha ő nem, no akkor én sem engedtem el még a kezét. Most meg már badarság lenne ezt tenni, mert tovább kell állnunk, amennyiben neki sincs ellenvetése. - Ilyen időben a tengerpartról lehet nehéz lenne taxit fogni, de én közel lakom, szóval ha nem probléma, ott is megvárhatnánk az eső végét. V-vagy hívhatsz onnan is taxit... - vakartam a tarkóm, nehogy kényszernek érezze, hogy most aztán magamhoz akarom láncolni, vagy ilyesmi. |
- Rendben, majd mindenképp benézek. Ez nagyon kedves gesztus - mosolyodtam el. Már csak azért is megéri majd elmenni arra, mert lesz ott legalább egy ismerős. A családomon kívül nemigen bővelkedtem az ilyen emberekben, úgyhogy ez mindenképp nagy előny volt.
- Igen, én is nagyon szeretem a munkámat - bólintottam. Jó volt látni, hogy ő is ennyire egyetért velem. Általában velünk kapcsolatban vagy valaki érdeklődött az iránt, amit csináltunk, vagy pedig teljesen elítélt bennünket. Én soha nem igyekeztem befolyásolni az embereket, egyszerűen csak önző módon élveztem azt, amit csinálok.
- Hm, azért remélem, lesz egyszer alkalmam megnézni ezeket a csodákat közelebbről is - próbáltam optimistán felfogni a dolgot. Khassian csak tudta, miről beszél, úgyhogy ezen információk alapjáncsak még kíváncsibb lettem.
Úgy tűnt, a természet nem nekünk kedvez, beszélgetőpartnerem pedig hamar meg is oldotta ezt a dolgot. - Hová megyünk tulajdonképpen? - kérdeztem, aztán hátrapillantottam a vállam felett, de megnyugodva láttam, hogy Shona is mellettem üget. Aggódva néztem az égre, nem volt bajom az esővel, de azért nem ilyen időhöz öltöztem, úgyhogy reméltem, találunk valami fedett helyet. |
Örülnék neki. - mosolyogtam. Nem mintha az ottaniakkal nem jönnek ki, de Debbie mégis csak jobb beszélgetőtársnak bizonyul. - És igen... sokan járnak oda, bár a vendégekkel nem nagyon tudok beszélgetni, v-viszont ez kedvedet ne szegje, ugyanis, mi olyan kávézó vagyunk, akik névre szólóan szolgáljuk fel az italokat. - mondtam büszkén, bár nem tudom más kávézókban hogy megy ez, de úgy láttam ez népszerű.
Na de eltértünk egy még szebb téma felé. A válasz hallatán a szemeim is felcsillantak. Mindig is nagy becsben tartottam a régészeket, azokat, akik nem főkép a pénzt látták a kincsekben, hanem történelmi értéküket. - Komolyan? Az egy nagyon jó munka. - lelkesedtem fel. - Sajnálom, hogy nem járhattál körbe igazán. De nézd a jó oldalát, sokféle helyre eljuthatsz. De igen, Egyiptom piramisai egyedülállóak. És belül is lélegzetelállítóak. Érezni az istenek jelenlétét. Az illatok, és a fények is mind vissza repítenek a múltba. - sóhajtottam boldogan. - Be kell valljam, csodállak téged és a többi régészt. Sokat köszönhet nektek a világ. - mosolyogtam rá, mamd lassan én is elnéztem az ebek felé, mert egész idáig őt figyeltem, s nem szeretném ha rosszul érezné magát.
Ám a jó idő nem tartott sokáig, ugyanis hamar sötét felhők gyülekeztek fölénk és egy két dörrenés után az eső is eleredt. Részemről nincs baj, hisz ilyen a természet s Egyiptomban az eső a száz csodák egyike, örömmel kell fogadni. De tudom, hogy a városi emberek már nem szívlelik annyira, pedig ez csak... víz. Bár a villámok már egészen más helyzet. Az veszélyes. Éppen ezért kézen is fogtam és elindultam fedelet keresni magunk fölé, hogy biztonságban túllehessünk az esőn. Reméltem, hogy az ebek is követnek, ha látjak, hogy a gazdák is elindultak. Zafír ígyis tett, hamar beért minket. Reméltem, hogy a vörös szetter is a lány mellé ért. |
Míg Khassian válaszára vártam, elgondolkoztam azon, mikor feszegettem ilyen témákat utoljára bárkivel is. Nem tudtam volna ilyen alkalmat felidézni kapásból, most meg itt álltam vele, akit még csak ma ismertem meg és ilyenekről beszéltünk. Őszintén szólva jól esett, csak valahogy magamra sem ismertem és nem tudtam, ez az egész rendjén van-e így?
- Ó, értem - mosolyodtam el. - Akkor jó sok emberrel találkozhat a munkakörében - jegyeztem meg. - Mindenképp benézek majd egyszer abba a kávézóba. Most már legalább lesz ott valaki, akit ismerek, ha szerencsém van - mosolyodtam el halványan, aztán rátértünk az én munkámra.
- Régész vagyok - feleltem. - Úgyhogy azt hiszem, az utazás mindenképpen egy közös téma, ami kettőnket illeti. Jártam már Egyiptomban, igaz, egyszer sem volt időm alaposabban körülnézni, de azt már így is meg tudtam állapítani, hogy varázslatos egy hely - tűnődtem hangosan. Nem hiába kérdeztem vissza, amikor legutóbb említette, honnan jött. Érdekes téma volt ez és gondoltam, neki is még biztos lesz hozzáfűznivalója, elvégre is jól ismeri a hazáját, abban biztos voltam. |
Érdeklődve hallgattam az életét s bár nem tudom mennyire lehet ez a mai világban szomorú, én mégis úgy érzem, hogy ez egy igen drámaian ható történet. Ha valaki tartozik valahová, de elviszik onnan, az rossz dolog. Akár egy gyereket elszakítani a családjától. Ezt nálunk akkoriban nemzés képtelenséggel súlytottuk, és a szülők lelke nem kerülhetett a Paradicsomba. De úgy láttam ő itt is boldog, mindazzon által már most úgy érzem, hogy a szárnyaim alá kell vennem és óvnom a rossztól.
Közben áttértünk a nevét illető dolgokra. Meglepődtem mert akkoriban mi nem használtunk ilyen fajta neveket, de mint mondta ő is, vallási alapon egyiptomi. Mégis egy újabb lépéssel éreztem magam közelebb hozzá. Mosolyogva hallgattam minden szavát mely ajkairól gördült le. Biztos vagyok benne, hogy ő még egy ártatlan lány, akinek megsem fordult a fejében tévútra térni.
Az újabb kérdése zökkentett ki, mire hirtelenjében nem is tudtam választ adni. Ám egy ki gondolkodás után vállalható választ adtam. - A Starbucks nevezetű kávézóban. Ami innen is a legközelebb van, mert ugye sok van belőle, de a legközelebbiben dolgozom... - magyarázkodtam, már már lassan zavarba jövve. - És ön mivel foglalkozik? - érdeklődtem meg. Az én szememben még fiatal kislány, de megismertem már e világ borzasztó oldalát, misszerint már ilyen fiatalon is komoly munkákba fogják a nőket. Egyiptomban a nőket tisztelték és szerették. Kényeztették tejben vajban. Cserébe ő gyermekkel áldott meg, és persze szerelmével. És most? Dolgozniuk kell. Nagyon keményen. Persze akkoriban is voltak a földön, főztek, gyermeket neveltek, de úgy vigyáztak rájuk, mint bármelyik kincsre, ritka fényes ékköre. - A szüleiddel élsz? |
Egy pár perc ismeretség után azt kellett, hogy mondjam a férfiról, hogy olyan titokzatos volt. Bár az egyiptomiakról mindig is ez volt a véleményem. Jártam már ott, hiszen az a régésze kegyik fellegvára a sok közül, láttam egy pár piramist és sírhelyet és az összes tele volt titkokkal, ahogy ez a határozottan egyiptomi férfi is. Furcsa egy találkozás volt, az biztos.
- Azt hiszem, nagyon szerencsés lehetek, hogy Shona van nekem - jegyeztem meg a kutyákkal kapcsolatban. Mintha az említett most is rám lett volna hangolódva, farkcsóválva odaügetett hozzám és finoman megböködte orrával a kezem. Válaszképp megsimogattam a kutya fejét, aki kis biztatás után aztán újból csatlakozott a többiekhez. Én pedig mosolyogva fordultam vissza Khassian felé, közben kicsit más témára tértünk át.
- Valóban gyönyörű hely, bár magam is csak kevésszer jártam ott, inkább csak a munkám kapcsán - bólintottam. - A nagyszüleim ott élnek, én viszont már nem ott születtem, és mindössze csak két éves voltam, mikor az államokba költöztünk - meséltem röviden. Úgy gondoltam, nem volt mit szégyellnem az életemben, akkor ő miért ne tudhatna róla? Semmi titkosat nem árultam el.
- Rendben - mosolyogtam rá, hogy a névkérdést is rendeztük. - Engem is a legtöbben csak Debbie-nek hívnak - tettem hozzá, bár amúgy sem volt hosszú nevem, az övéhez képest legalábbis biztosan nem.
- Nem, héber - válaszoltam. - Van valamennyi köze Egyiptomhoz, már, ha a vallási alapokat nézzük - kezdett kibújni belőlem a szakmabeli, úgyhogy gyorsan be is rekesztettem a kezdődő monológot. - A családomból egyedül talán a húgomnak van ír neve, Deirdre-nek hívják - hoztam egy példát. Elég szerteágazó volt a családunk, úgyhogy nem ragaszkodtunk kifejezetten a nemzeti nevekhez, de szerintem volt ebben valami szépség.
- Megkérdezhetem, mivel foglalkozik? - érdeklődtem óvatosan, tekintetem közte és a kutyák között járatva. Azt mondta, sokat utazik, nos, erről tudtunk volna azt hiszem egy jót beszélgetni, de a túl sok fecsegés nem az én asztalom. |
Aki keres, talál és azt hiszem, én bizony végre találtam egy jó társalgó partnert. Úgy örültem neki, mint Bastet a szép ékszereknek. Mert hát azok között is vannak értékesebbek. - Ó, én ebben biztos vagyok... - mosolyogtam néhol az ebeken elmerengve, néha pedig a kisasszony még most is elkápráztató tekintetére. Én speciel nem beszélek annyit Zafírral, de tudom, hogy ő akár a gondolataimat is kiolvassa néhány arc vonásomból. A kutyák csodálatos felismerő képességgel rendelkeznek. S nem csak jellem terén. Olvastam, bár ezt mi más akkoris tudtuk, hogy a legtöbb állat érzi a betegséget s jelzik is azt időben. Csak a mai emberek már alig figyelnk odarájuk. Inkább tartják szórakoztatónak, mint sem veszik komolyan őket. Ez pedig elég szomorú. Több száz életet lehetne megmenteni.
Mindig is hittem, hogy a mi akarataink mellett a sors is közre játszik. A lány pedig igazolta ezt a meglepő kijelentésével. - Hű... biztosan érezték... elképesztő. Ez is csak azt bizonyítja, hogy ők egytől egyig hasznosak. - mosolyogtam a játszadozó ebeket figyelve. Azt hiszem bóknak veszem a következö kijelentését. Bizonyára annak szánhatta. Legalábbis ókorban a ritka, nagy kincsnek számított. - Igen, ritkák. Legalábbis ezen a földrészen. - javítottam ki magam mosolyogva. - De ahogy néztem minden országnak van egy... nemzeti fajtája... a legkisebbtől a legnagyobbakig... és mind tele jó szándékkal és hűséggel. Nem is értem, hogy nincs minden embernek egy egy... szükségük lenne rá... - csóváltam a fejem.
Aztán megint csak le kellett támadnom, de őszintén mondtam. Tényleg gyönyörűek voltak szemei. Egyedül azt bántam, hogy az én halandó testem nem igazi, de ez vagyok, mintha csalnék. Pedig lelkem váljék semmivé ha ezt akarnám. Elgondolkodva hallgattam feltevését, eszméit, de logikusnak tűnt, csak épp még nem jutottam el az e fajta megismeréshez. - Írország biztosan gyönyörű hely. - ábrándoztam és próbáltam magam elé képzelni az országot. Nem sok helyen jártam bevallom, s ezek közé írország sem tartozott. De különleges neve van. Inkább természet közelinek képzelem el, sok folyóval és növényzettel. Állatokban... talán valami nagy macska is.., nem akarok butaságot mondani, ezért nem is merek nyíltan kérdezni. Félnék, hogy gyanússá válna.
Oh, öhm a Khassian teljesen jó. - mosolyogtam zavartan, mert ilyenkor mindig rám jöna frász, hogy rosszat mondok és persze nevethetünk, hogy ejha pont úgy hívnak mint a kutya fejű isten? De közben aggódhatnék is... - A Deborah ír név? - kíváncsiskodtam. Mert érdekelt, hogy mennyi nemzedék keveredik a lány ereiben. Nem gondoltam volna, hogy a keveredés akár jó is lehet. Anno, az ilyesfajta dolgokat a halandók büntették. - Igen, Egyiptom. - bólintotta mosolyogva. A kérdésre persze volt válaszom. Bekészültem vele - Világot akartam látni, de egyenlőre most jó itt. Nem tervezek tovább... szép hely... - néztem el lassan ismét az ebek felé. |
Furcsa volt, hogy egy vadidegennel olyan filozofikus témáról kezdtünk el beszélgetni, mint az állatok és az emberek kapcsolata. Meg is lepődtem saját magamon, hogy ennyire hosszan képes voltam válaszolni neki, de ez talán azért volt, mert engem is sokkal jobban foglalkoztattak az ilyesféle, mélyebb tartalmú dolgok, mint például az időjárás, ami egyébként igencsak kedvező volt. Könnyebb volt így beszélgetnem akár ismeretlenekkel is, mintha elcsépelt dolgokrólkezdtünk volna társalogni, még akkor is, ha ez érdekesen hangzik.
- Igaza lehet - bólintottam. - Szerintem sok állat többet ér, mint némelyik ember - tettem hozzá kicsit halkabban, de valószínűleg még a férfi is hallotta. Az hiszem, ebben a kérdésben egyetértettünk, ezen kívül le mertem volna fogadni, Shona többet tud rólam, mint sok közeli barátom.Mindig is megbeszéltem vele a dolgaim és amikor egy otthon átdolgozott este után az értelmes tekintetét az enyémbe fúrta, én pedig kijelentettem, hogy mennyire fáradt vagyok, szinte biztos voltam benne, hogy ő tökéletesen megért.
Mikor elmondta, melyik a kutyája, gyorsan meg is kerestem tekintetemmel, ami nem volt nehéz, hiszen úgy tűnt, nem csak mi kezdtünk ismerkedni. - Milyen különös - jegyeztem meg visszafordulva beszélgetőpartneremhez -, enyém a szetter - folytattam. - Nem is láttam még élőben fáraókutyát - vetettem egy gyors pillantást az állatra -, csak festményen. Igazán lenyűgözőek - mondtam. Tudtam, mekkora kultuszuk van egyiptomban és azt is, hogy manapság elég ritkának számítanak, vagyis én még nem találkoztam velük így szimpán a környéken, biztos nagyon érékesek lehettek, mert különlegesek voltak.
Mielőtt túlságosan elmerülhettem volna a kutyafajta gondolatbeli elemzésében, a férfi hangja ismét visszarántott a valóságba. Kissé döbbent arccal hallgattam a szavait, aztán ajkaimon megjelent egy szégyenlős mosoly. - Ami azt illeti, én sem igazán tudom, kire ütöttem a családomból, talán több rokonom vonásai egyesülnek bennem - vontam meg a vállam zavartan. - Van rokonom, aki szőke és olyan is, aki kékszemű, de kifejezetten egyik közeli hozzátartozómra sem hasonlítok. A családom nagyobb része Írországból származik, de például az én hajam sem vörös - mosolyodtam el most már szélesebben. - Ezzel csak azt akartam mondani, ez a származás dolog néha nagyon csalóka lehet. Ugyanakkorszerintem roppant érdekes is - magyaráztam. Kicsit még mindig zavarban voltam, ami lehet, látszott is rajtam, de igyekeztem túllépni ezen.
- Deborah Carter - nyújtottam én is a kezem. A gesztusa teljesen meglepett, de el kellett ismerjem, hogy egy úriemberrel állok szemben és meg kell mondjam, nem sokkal találkozni manapság. - Hogyan szólíthatom? Csak mert ez így elég bonyolult - kérdeztem a nevére célozva, röviden felnevetve.
- Szóval Egyiptom - tereltem kissé másfelé a beszélgetést, mindkettőnk számára oldva a kissé feszélyezett szituációt, két karomat lazán az oldalam mellé engedtem, igyekeztem önmagam számára is azt sugározni, hogy minden rendben. - Hogyan került ilyen messze a hazájától, ha nem vagyok túl indiszkrét? - kérdeztem őszinte kíváncsisággal. |
Azt hiszem jó, azt hiszem kezdem érteni mi is számít természetes csevegésnek. Örültem, hogy nem fut el, hogy nem jön zavarba, hanem válaszol és beszél hozzám, ahogy kellene máskor is. Mosolyogva hallgattam és figyeltem közben az ebeket. Nem csak a fáraó kutyákat találom csodálatosnak, az összeset, az állatok közül is. Mindnek meg van a maga szépsége. Elképesztő ez a világ. A fiatal hölgyre mosolyogtam. - Az állatok érzik azt amit az ember nem mindig. És tudják mi az a feltétel nélküli szeretet.- szólaltam meg. Csodálatosak... - sóhajtottam boldogan. - A fáraó. Az a vékony, aki azt a szép bundájú, kecses szetterrel ismerkedik. - mosolyogtam. - És a magáé? - pillantottam ismét a kishölgyre. Akkor tűnt csak fel milyen magával ragadóak a szemei. Már jómagam is észrevettem, hogy a szőke hajú lányoknak, igen jól áll a kék szem. Nem csak az, de főképp. Ezt pedig nem tudtam magamban tartani. - Tudja én egyiptomból jöttem, és meg kell mondjam, ott nem túl gyakori a feketétől eltérő hajszín. A kék szemszín se hölgyeknél. Ezért nem győzőm csodálni, hogy a maga szemei igazán szépek. S-sajnálom ha ezzel kellemetlen helyzetbe...hoztam.. - kezdtem el vakargatni a tarkóm, mert a közelben lévő pár férfi tagja igencsak érdekesen nézet, amit nem tudnék megnevezni, de akkor néznek rám így mások, ha rossz dolgot mondtam. Pedig igyekeztem. Jóvá akartam tenni, de nem tudtam miképp. - K-khassian vagyok. Khassian Reuser In-Ammon. - nyújtottam kezem, hogyha viszonozza, kezet csókolhassak. |
Sok dolog volt, ami miatt szerettem ide járni, akár Shona társaságában, akár egyedül is, bár legtöbbször ő is jött velem. Megnyugtatott a hely és a víz közelsége, talán azért, mert régebben is sokszor jártam tengerpart közelében és mindig is szerettem a vizet. Emellett kutyámnak is mindig akadt társasága, ez ma sem akadt másképp, rajtam kívül még jópár gazdi gondolta úgy, hogy ide hozza ki négylábú barátját, hogy kirohangálja és játssza magát a többiekkel. Egy egész kis falka verődött össze és látszólag nagyon jól érezték magukat. Ettől nekem is egy csapásra elszállt a fáradtságom, amit eddig éreztem a sok lótásfutástól, tudva, hogy Shona jól érzi magát, én is megnyugodtam egy kicsit.
Egészen sikerült elgondolkoznom, szokás szerint, míg meg nem szólalt valaki a közelemben. Odakaptam a fejem és felnéztem a magas, szikár férfira. Nem voltam valami alacsony, bár nagyra sem nőttem, de még így is jócskán fel kellett pillantanom rá. Megjelenése tekintélyt sugárzott, áradt belőle az, amit úgy neveznek, hogy férfiasság. Határozott vonásai voltak, mégsem rázott ki tőle a hideg, ezen valószínűleg sokat segített kedves, megnyugtatóan mély orgánuma is.
- Ahogy mondja - feleltem halvány mosollyal. - Néha elgondolkozom rajta, mi készteti őket arra, hogy mellettünk legyenek és ennyire odafigyeljenek ránk, amikor annyi dologban különbözünk. Melyikük az öné? - érdeklődtem, végigpillantva a kutyákon, akik szinte egy csomóban birkóztak. Néha elkaptam Shona vörös bundájának egy-egy villanását, de aztán már el is tűnt a töbiek között. Tekintetemet visszafordítottam a tőlem nem messze álló férfira, a válaszát várva. |
Nem rég fedeztem csak fel, hogy vannak még izgalmas városok. Pár hete költöztem ide. Mióta van állásom és pénzem, egyszerűbb az életem. Egy kávézóban vagyok pultos. De nagyon tetszik. Úgy értem, ez az első földi munkám, amkért igazi fizetséget kapok, de boldog vagyok. Egyáltalán nem nehéz. Mindenki kedves. Főleg a fiatal lányok, amit igyekszem viszonozni. Segíthetek az embereknek egy kávéval elkezdeni a reggslt, vagy boldogság hormont termelni két szelet csoki tortával a szerelmes pároknak. És ha szabad időm van, a környék tele van lehetőségekkel. Ó istenem, csodálatos a földi élet! Kissé ugyan magányosnak éreztem otthon magam, bár lett volna lehetőségem, de valahogy furcsának találom a lányok közeledését. És félnék őket marasztalni. Ezért is vettem egy fáraó kutyát. Nem, nem vagyok ennyire beképzelt, ám amikor megláttam, hogy még mindig élez a faj, teljesen el aléltam. Nagyon okos, engedelmes eb. Igaz, nem olyan fekete, mint ahogy ábrázolják, ám az ókori Egyiptomban sem fekete volt. Póráz nélkül is jött mellettem, talán tudta hogy valahol összetartozunk. A jó időben, szabad napomon a tengerpartra mentem ki. Zafír is jött velem. Jobb szeretem a természet közeli helyekre vinni, mint sem egy kocsikkal teli utcában. Nem mintha bajom lenne vele, azonban az állatnak a természetben van a helye. És ezt meg kell adni neki. Szóval hagytam, had rohanjon a társaihoz. Én pedig gyakorolhatom a társasági életet. A kezdeményezés még nem megy oly könnyen, illetve, feltűnt, hogy néha olyasmiket mondhatok, amit nem kellene. Találomra választottam, hogy... na jó, nem is. Férfiból vagyok. És istenként van érzékem a tiszta és szép lányokhoz, noha nem konkrétan az én saram a megismerésük. De én is voltam szerelmes egy halandó lányba, még réges rég, ám már akkor tudtam, hogy ez viszonzatlan marad mind örökre. Figyeltem őt, óvtam ahogy csak tudtam. De nem tudtam megvédeni az időtől, se a haláltól. De én emeltem fel a paradicsomba, hogy tiszta lelke békére lelhessen. Na de... eltértem. Szóval a parton sétálva a kellemes szellő, felém fújt egy lágy női illatot... behunyt szemmel szippantottam az levegőbe, majd lassan odapillantottam. Nem csak az illatam volt finom, küllemre is bájos volt. Noha csak hátulról láttam. Szőke haját lágyan fújta a szél. Nem olyannak tűnt, mint a pultos lányok. Odasétáltam. Kicsit távolabb tőle, de... néha néha oldlt lépve közeledve felé. Nem tudtam miképp tehetném ezt másképp. - Gyönyörű állatok, nem? Szabadok, dd mégis hűek az emberhez. Csodálatos képességeik vannak... - szólaltam meg az ebeket nézve. Azt hiszem, ez nem olyan vészes téma... vagy igen? |
Elképesztően hosszú napom volt, de ezen meg sem kellett volna lepődnöm. A délelőttöm szinte egésze elment azzal, hogy ügyeket intéztem, aztán beléptem pár percre a könyvesboltba anyuhoz, aki végül ott fogott, hogy segítsek leltározni. Nagyon agysejtromboló munka, utálok minden adminisztrációt. Vigasztalásul bementem a plázába, ittam egy kávét és, ha már ott voltam, akkor az egyik étteremben ebédeltem is. A délután folyamán végre úgy tűnt, kimozdulhatok, így a jó időre való tekintettel lazábban öltöztem fel és sétálni vittem Shonát. Mi lehetne jobb hely, mint a tengerpart ilyen időben? Látszólag ezt nem csak mi gondoltuk így, hiszen elég sokan sétálgattak a parton, vagy merészkedtek a vízbe. Mi a kutyáknak is fenntartott részre mentünk, ahol elengedtem a kutyát, aki boldogan vetette bele magát a hancúrozásba, én pedig tűnődő mosollyal néztem. A látvány megnyugtatott az egész napos zsongás után, szükségem volt már erre a kikapcsolódásra. |
Egy igazi tengerpart, homokkal és tiszta vízzel, valamint egy elkerített kutyáknak is használható résszel. A víz kellemes, a nap szinte mindig süt, vihar ritkán jár erre. Mostanság azonban a víz kezd egyre vadabb lenni, azt, hogy ezt mi vagy ki okozza, egyenlőre nem lehet tudni. |
[16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Mond csak, hiszel az istenekben? Abban, hogy van, egy nálunk, halandóknál is magasabb erő, mely irányít minket, ami végigkísér életünkön át? Mely megmondja, mikor születsz, mikor halsz, mikor esel szerelembe? Mely vagy szerencsével áld, vagy fájdalommal átkoz? Nos, kedvesem elmondok neked egy titkot. Az istenek köztünk vannak, és ők irányítják az életünket. Készen állsz arra, hogy te is egy isten legyél? Esetleg halandóként akarsz érvényesülni ebben a mágiával teli világban? Üdv a „
Az oldal ötlete egy nagyon régóta meglévő dolog, és most jött el az ideje annak, hogy meg is valósítsam ezt az ihletet. A történet és a leírások mind sajátok! Tilos az oldalról való lopás is, rengeteg időm ment bele abba, hogy mindezt megalkossam!
4
